A kaszinókapitalizmus romjai
Beszélgetés Hans-Werner Sinn német topközgazdásszal
by Martin József Péter, Népszabadság, 20 June 2009
Speciális feltételek mellett az euró mielobbi bevezetését sürgeti az új uniós tagállamokban a müncheni Ifo Institut vezetoje. Meglepo álláspontja szerint a neoliberalizmusé a jövo.
- Egyre több szakértő és előrejelzés véli úgy, hogy az Egyesült Államok az év vége felé ismét növekedésnek indul. Egyetért ezzel?
- Abban az értelemben mindenképpen javulhat az amerikai gazdaság helyzete, hogy a növekedési ráta ismét zéró vagy pozitív lesz. Ez azonban korántsem jár azzal, hogy a munkaerőpiac is új erőre kap. A munkanélküliség az Egyesült Államokban továbbra is rakétasebességgel nő, és nem látszik a fordulópont. Egyidejűleg az ingatlanárak meredeken esnek. Ebből a két alapvető tényezőből adódik, hogy rövid távon nem várhatunk fordulatot. Európa pedig általában másfél éves késéssel követi az Egyesült Államokat. Tehát ha az idén ősszel megáll a munkanélküliség növekedése az Egyesült Államokban, Németországban és Kelet-Európában akkor is csak 2011 tavaszára várható az álláshelyek számának bővülése.
- Ha egyszer lesz növekedés, milyen formájú lesz a görbéje? Vannak, akik az U betűhöz, mások a V-hez, vagy a W-hez hasonlítják. Megint mások szerint tartós, az "L" betűhöz hasonlítható stagnálásra kell felkészüln
- Nehéz megjósolni, hogy mi lesz 2011-ben. Az még túl messze van. Lehetséges, hogy a növekedés átmenetileg erőteljes lesz, de az is, hogy az igen lassú bővülés időszaka jön el. Németország gazdasága az idén összeomlott, 6 százalékkal esik vissza, tehát az elkövetkező három évben kétszázalékkal kellene nőnie ahhoz, hogy elérje a tavalyi kibocsátási szintet.
- Vajon Ázsia - a maga hatalmas kapacitástartalékaival - előbb talál magára, mint Amerika, vagy éppen ellenkezőleg, a rugalmasabb és innovatívabb Egyesült Államok hamarabb pörög majd fel, mint a Távol-Kelet?
- Azt gondolom, hogy először az Egyesült Államokban jön el a fordulat, mégpedig két okból. Egyrészt azért, mert az állam óriási pénzeket pumpál a gazdaságba, másrészt Amerikában rugalmasabb a munkaerőpiac. Ekkor is felmerül azonban az a probléma, hogy az amerikaiak mindeddig túl sokat költöttek, nem takarítottak meg eleget, és túlságosan a tőkeimportra szorultak. Ezt a problémát a "hagyományos" fellendülés nem oldja meg. Ellenkezőleg, egy évtizedig tartó fájdalmas kapaszkodás várható. Most bosszulja meg magát, hogy a válság kirobbanásáig a lakosság fele többet fogyasztott, mint amekkora jövedelme volt. A világ maradék része finanszírozta az amerikai álmot, de a források egyszer csak elapadtak. Az amerikaiak - akárcsak a drogfogyasztók - most elvonási tünetekkek, fejfájással küszködnek. Az Obama-kormány új ópiumot kínál. A hiteleket most a kormány veszi fel, mivel az egyéneknek nincs erre lehetőségük.
- Egyetért ezzel a politikával?
- Igen. Ha valaki függővé válik, akkor nem szabad azonnal megvonni tőle az élvezeti szert. Átmeneti időre van szükség.
- Konkrétabban mit ért az alatt, hogy egy évtizedig tart majd a kilábalás?
- Ennyi idő alatt lehet megtalálni az új egyensúlyt. Azt el tudom képzelni, hogy a munkaerőpiac erőre kap, de ettől még az életszínvonal esni fog. Ezentúl nem történhet meg, hogy az amerikaiak a lehetőségeiken felül éljenek. Fogyasztásuk nem fog nőni a külföldi hitelekből, mivel a külföld nem ad több pénzt.
- Nemrégiben Kaszinókapitalizmus címmel írt könyvet a válságról. Hogyan működött a globális kaszinó?
- A bankrendszerre alkalmazom ezt a metaforát. A pénzintézetek - különösen a befektetési bankok - alacsony saját tőkével működtek, főleg ahhoz képest, mint amennyit befektettek. Képletesen: 3 dollár volt a saját tőkéjük, 97 dollár kölcsönt vettek fel, és 100 dollárt fektettek be. Ha ilyen befektetési politikát folytat egy bank, akkor először is sérülékeny lesz, mivel elveszítheti az alaptőkéjét. Ez történt az amerikai bankok esetében. Másodszor pedig a kaszinókapitalizmusban a bankok folyamatosan a kockázatot keresik, hiszen ilyen szabályozás mellett, ha jól megy az üzlet, nagy lesz a profit, ha pedig rosszul, kicsi a veszteség. Ráadásul abban a hitben ringatták magukat, hogy a veszteségek átháríthatók a hitelezőkre, akik legfeljebb nem kapják vissza a pénzüket, vagy a kormányra, amely majd beszáll tulajdonosként. Az amerikai befektetési bankok végső soron magánosították a várható nyereséget és társadalmasították a veszteséget. Így a tiszta rizikóból privát haszonhoz jutottak. Mint a kaszinóban.
- És most, hogyan tovább? A londoni G20-on elfogadott Larosiere-jelentés növelné a bankok tőkeellátottságát. Erre van szükség?
- A Larosiere-jelentés nagyon jól reagál a helyzetre. Azt javasolja, hogy a bankok saját tőkéjét meg kell emelni. Én a mértéket és az irányt illetően is tovább mennék. Olyan szabályozás lenne kívánatos, amely szerint a részvényes banktulajdonosok állnák a veszteséget, és ennek tudatában adnának megbízást a menedzsereknek. A németek nagy része úgy véli, az volt a probléma, hogy sok bónuszt fizettek siker esetén, és nem volt anyagi felelősségük a kudarc nyomán. De ez csak a fele az igazságnak. A másik fele az, hogy a részvényesek sem vállaltak igazi kockázatot a bankok alacsony saját tőkéje miatt. Nem lenne szabad összekevernünk a megbízót és az ügynököt. A megbízó a tulajdonos, az ügynök pedig a menedzser.
- Milyen intézményrendszerrel és milyen időhorizonton tartja megvalósíthatónak az új szabályozást?
- A G20 megtette, amit lehetett. Ezután jöhetnek a nemzetközi szervezetek, így az ENSZ és a Nemzetközi Valutaalap (IMF), nekik kell közvetve ellenőrizniük a világ szabályozó hatóságait. Ők kontrollálják majd az Európai Központi Bankot (ECB), az ECB a nemzeti bankokat, ez utóbbiak pedig a kereskedelmi bankokat. De az egész rendszer tetején kell lennie egy intézménynek, amely biztosítja, hogy harmonizált és kikényszeríthető szabályokkal működjön a rendszer.
- Szabályozottabb kapitalizmus felé haladunk. A szabadpiaci, "laissez-faire" kapitalizmus végérvényesen a múlté?
- Igen és nem. Úgy mondanám, hogy az önszabályozó gazdaság, a "Chicago-kapitalizmus" halott. Kiderült, káoszhoz vezet, ha a gazdaság önmagát szabályozza. Csak a piacnak van önszabályozása - ez a láthatatlan kéz -, megfelelő szabályozási kereteken belül. Úgy is mondhatjuk, hogy a német típusú neoliberalizmusé a jövő, vagyis azé a modellé, amely szerint a piacgazdaságnak kell egy olyan szabályrendszer, amelyet a kormány alakít ki annak érdekében, hogy a piaci szereplők önzését kanalizálja. Ezt a modellt először - még a német jóléti állam megteremtése előtt bő egy évtizeddel - a nagy világválság után fejlesztették ki. Akkor úgy vélték, hogy a vadnyugati kapitalizmus vezetett a világválsághoz, a kilábaláshoz pedig szigorú szabályok kellenek.
- Érdekes, amit mond, mert Magyarországon a neoliberalizmus szinte szitokszóvá vált, sokan egész más értelemben, éppen a szabályozatlan kapitalizmus szinonimájaként használják. A brit The Economist című hetilap pedig nemrégiben a német mellett a még inkább etatista francia modellt tette a legmagasabb polcra abból a szempontból, hogy melyik képes megbirkózni a válsággal. Ehhez mit szól?
- A francia modellt nem támogatom, hiszen az beavatkozik a piaci folyamatokba. A neoliberális gazdaságpolitika szerint kellenek szigorú szabályok, és kell egy bíró, aki betartatja azokat. Ezzel szemben a franciák azt mondják, hogy a bírónak néha csalnia kell, engedni, hogy a gyengébb csapat gólt rúgjon. Ezzel nem értk egyet. A francia elképzelés a cégvilág nemzeti bajnokairól, az állami támogatásokról nem más, mint durva beavatkozás a piaci folyamatokba.
- Közép- és Kelet-Európát nagyon súlyosan érinti a válság. A magyar gazdaság például az idén hat százalékkal esik vissza, miközben sem a fiskális, sem a monetáris politikának nem sok eszköze maradt a helyzet kezelésére. Mit lehet tenni?
- Magyarország elkövette azt a hibát, hogy svájci frankban és euróban jegyzett adóssága nagyon megugrott.
- Hogyan lehetett volna ezt elkerülni?
- Jóval korábban be kellett volna vezetni az eurót. A közös valuta a közép- és kelet-európai országok számára létfontosságú. Amilyen gyorsan csak lehet, be kell lépni. Még most is ezt mondom. Arra biztatnám az ECB-t, hogy speciális szabályok mellett vegye fel ezeket az országokat. Amíg nem teljesítik a maastrichti feltételeket, ez csak úgy lehetséges, ha egyelőre nem válnak az ECB monetáris tanácsának tagjává. De enélkül is érdemes belépni az euróövezetbe, hogy megszűnjön az árfolyamprobléma és csökkenjenek a kamatok.
- És addig?
- Nem lehet kamatot csökkenteni, mert az tovább gyengíti az árfolyamot, nem lehet növelni a költségvetési hiányt, mert azt az IMF tiltja. Ajjaj, ez egy borzasztó helyzet. Csak imádkozni lehet...
- Úgy fest, az egész régió leértékelődik. Néhány államban kirívóan mély a receszszió, más gazdaságokat a Valutaalappal kötött megállapodás tart életben. A térség nyugati sajtója igen rossz. Van-e átfogó megoldás, vagy minden országnak külön kell küzdenie?
- Mindenkinek külön kell küzdenie, és meg kell állapodnia az IMF-fel. De ez egy összeurópai probléma. Ezek az országok az unió tagjai, így a nyugat-európai államok felelősséggel tartoznak irántuk. Szükségesnek és sürgősnek tartom, hogy megtaláljuk ezen államok útját az eurózónába. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy Kelet-Európa megmeneküljön.
- Mikor lehet reális az euró bevezetése az említett speciális feltételek mellett?
- Nem várhatunk, gyorsan lépni kell.
- Miért nem lépett már eddig az ECB ebbe az irányba?
- Ez már túlmegy az ECB kompetenciáján, uniós politikai döntésre van szükség. Ráadásul ez a súlyos válság mindössze fél éve tart. A nyugati államok pedig azzal vannak elfoglalva, hogy a saját gazdaságukat, bankszektorukat kihúzzák a bajból. Ha jön az árvíz, akkor mindenki először magát menti. De azért nem szabad elfelejteni: egy hajóban evezünk.
